Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Széchenyi Pihenőkártya

hvg.hu Vállalkozás

A fürdők egyelőre buknak a SZÉP-kártyán

A 2012-es bevezető év a SZÉP-kártya fürdőkben felhasznált forgalmával kapcsolatban csalódást keltett. A Fürdőszövetség felmérése alapján a SZÉP-kártya lehangoló eredményt produkált 2012-ben a hazai fürdőkben.

MTI Karrier

Egyre több cég ad SZÉP-kártyát a dolgozóinak

Eddig mintegy 2.000 munkáltató döntött úgy, hogy OTP SZÉP-kártyát biztosít dolgozói számára - mondta Róth Lajos, az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. (OTPP) vezérigazgatója Budapesten. Az OTP Széchenyi Pihenőkártya elfogadóhelyeinek száma megháromszorozódott az utóbbi negyedévben, a munkáltatói partnerek száma pedig több mint tízszeresére nőtt.

hvg.hu Gazdaság

Cafeteria reboot: zsebek és fél százalék GDP

Csak január 20-án mutatják be a nagyközönségnek, de a SZÉP-kártyával kiegészülve voltaképpen már érvényben van az Erzsébet-utalvány. Az eddigi cafeteria-rendszert a két új szereplő belső tartalmának ismertetésével útjára engedte ma a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

hvg.hu/MTI Gazdaság

Az OTP átadta az első SZÉP-kártyát

Az OTP Bank szerdán jelképesen átadta az első Széchenyi Pihenőkártyát, azaz SZÉP-kártyát, a Mol munkaügyi vezetőjének. Az új kártya a tervek szerint jövő év végéig folyamatosan váltaná fel az üdülési csekket, a kormány pedig várhatóan ősszel foglalkozik a cafeteria rendszer többi új eleméről szóló javaslattal, az átalakított rendszert jövő januárban vezetnék be.

Lelőtték a hackerek a lengyel űrügynökséget

Lelőtték a hackerek a lengyel űrügynökséget

Újra látogathatják a külföldi turisták Észak-Koreát, a Kedves Vezető születésnapjára is el lehet menni

Újra látogathatják a külföldi turisták Észak-Koreát, a Kedves Vezető születésnapjára is el lehet menni

Meredeken csökken a benzines autó eladása, a hibridek veszik át a vezető szerepet

Meredeken csökken a benzines autó eladása, a hibridek veszik át a vezető szerepet

Május 4-én lesz az orosz TikTok-kavarás miatt megismételt elnökválasztás Romániában

Május 4-én lesz az orosz TikTok-kavarás miatt megismételt elnökválasztás Romániában

Reviczky Gábor elbukta a foglalót, amit egy volt paplakra fizetett ki

Reviczky Gábor elbukta a foglalót, amit egy volt paplakra fizetett ki

Az RTL tudott Majka készülő klipjéről, és büszke előadói sikereire

Az RTL tudott Majka készülő klipjéről, és büszke előadói sikereire

Nagyon meg fogja hálálni a szervezete, ha hidegebb szobában alszik

Nagyon meg fogja hálálni a szervezete, ha hidegebb szobában alszik

Orbán újabb vörös vonal átlépésére készül

Orbán újabb vörös vonal átlépésére készül

Hadházy bemutatja: 32 milliónyi uniós pénzt költöttek egy nyilvános WC-re Szalkszentmártonban

Hadházy bemutatja: 32 milliónyi uniós pénzt költöttek egy nyilvános WC-re Szalkszentmártonban

A címlapról ajánljuk